Településtörténet
A település korai története kicsit bonyolult, mert a középkorból több változatáról is tudunk a Ládony településnévnek. Ezek közül Felsőládonyt, illetve Egyházasládonyt azonosítják a mai Nemesládonnyal. Elsõ okleveles említése - még előtag nélkül - 1234-bõl maradt fenn Ladun formában. Ekkor már említették Szent Miklósnak szentelt templomát is. A 14. században jelentek meg az egykor egységes falu feldarabolását jelző új elnevezések. Felsőládonyt 1362-ben, Egyházasládonyt 1410-ben említették először. Nevét a Lád személynév változatával azonosítják. Bár a feudális időkben köznemesi falu volt, első birtokosai, nevüket a településről vevő és helyben lakó, Ládonyi-család tagjai voltak. A későbbiekben a faluneveket követve megjelent a Felsőládonyi elnevezés. A 14. században a részeket birtoklók között a Jáki-család tagjai is megjelentek. Az első földbirtokos családok részei öröklődéssel felaprózódtak, így egyre több, de egyre kisebb területen gazdálkodó nemescsalád birtokolta a falut. Ezek közül ki kell emelni a Kisfaludy-családot.
1405-ben Ládonyi Pál és János tett panaszt a sárvári alvárnagy és társai ellen, akik házaikat megtámadták, és őket megverték. 1410-ben a Ládonyi-család igazolást kért birtokaik ősi voltáról, mert okleveleik közben elégtek. 1436-ban az Ostffy-család szerzeményének hivatalossá tételét a szomszédos Pórládony nemesi lakói akadályozták meg, örökségük érvényesítése érdekében. Niczky Benedeket 1458-ban Szilágyi Mihály iktattatta be itt kapott részeibe, amelyet Mátyás király is megerősített. A tulajdonos 1467-ben új határjelekkel választotta el területét szomszédjától, Ladányi Lászlótól. A Niczky-család tartós megtelepedését mutatja az a malom, amelyet 1580-ban Niczky Bálint építtetett. Mellette ekkor már több nemes is birtokos volt. Erre utal, hogy 1581-ben, amikor Oláh Miklós esztergomi érsek az általa kiadott oklevélben egy kúria tulajdonjogát megerősítette, kilenc helybeli nemest nevezett meg kedvezményezettként.
A 18-19. században még a Niczky-család volt a legnagyobb birtokos, de a 20. századra már nem maradt száz holdat elérő, egy kézben található földtulajdon. A falu templomát már a 13. században említették, 1458-ban plébánosáról is megemlékeztek. A reformáció valószínűleg itt is a 16. század végén fejtette ki hatását, de első lelkészérõl csak 1628-ból maradt fenn feljegyzés. Mint anyaegyház hozzá tartozott Pórládony, Berekalja, Tompaháza és Mesterháza. 1647-ben kerületi gyűlést tartottak a faluban. A környék vallási életét befolyásoló Nádasdy Ferenc-féle rekatolizálás, a helyi nemesek támogatása miatt itt nem jelentkezett rögtön. Csak 1717-ben tudják elvenni a templomot az evangélikus hívektől. A 18. század végén a nagygeresdi gyülekezethez csatlakoztak az itteni hívek is, és részt vettek az evangélikus templom felépítésében. Ma is ehhez a gyülekezethez tartoznak, de közben saját imaházat építettek.
A faluban 1787-ben 368-an laktak 65 házban. 1850-ben már 74 ház állt, ahol 129 családban 267 katolikus, 256 evangélikus és 3 izraelita vallású lakos élt. 1930-ban 526 lakost írtak össze.
A ma is Szent Miklós nevét viselő római katolikus templomot 1697-ben romosként írták le. 1751-ben építették újjá, amelyhez a királynő is támogatást adott. Ekkor még meghagyták gerendás mennyezetét és középkori eredetű kőszószékét. 1832-ben szinte teljesen újjáépítették. Rómer Flóris a múlt század második felében megörökítette az általa ugyan nem látott, de akkor még meglevő régi harangot. Az egy kis dombon, a temető mellett álló templom összképét tekintve - a sok átépítés ellenére - barokk stílusú. Az egyszerű homlokzat elé lépő, órahelyes párkányú, többszögű alapú kősisakú torony alatt nyílik az épület bejárata. Az orgonakarzat két oszlopon nyugszik. A klasszicista stílusjegyeket viselő orgona az átépítés során került a templomba. A három szakaszos hajót hevederes csehboltozat fedi. A magas diadalív mögötti sokszög-záródású szentély gótizáló, egy része felett csehsüveg boltozat van. Az oltárt 1856-ban Szemadám József helybeli asztalos készítette. A Szent Miklóst ábrázoló főoltárkép, id. Stornó Ferenc alkotása, egyidős az oltárral. Az egyszerűen kialakított szószék is az előbbiekkel egykorú lehet. A faragott kőből készült barokk stílusú keresztelőkút jóval mívesebb munka, tetején fából faragott Szent János-szobor látható. Az épület sarkait hatalmas pillérek erősítik úgy, hogy teljesen körbeveszik őket. A hajó déli oldalát is rögzíteni kellett kisebb támpillérekkel.