Rendezvények

Búcsúzó falugyűlés

Búcsúzó falugyűlés

Esemény kezdete: 2014. október 4. szombatHelyszín: Faluház Nemesládony

2014. október 4-én a nemesládonyi Faluházban tartottuk falugyűlésünket. A rendezvény keretein belül búcsúzott a polgármesterségtől Bokor Endréné, aki 1990-től töltötte be ezt a tisztséget. Beszédében összefoglalta a képviselő testület 24 éves munkásságának eredményeit, a község érdekében bekövetkezett változásokat. A búcsúzó polgármester asszonyt köszöntötte a képviselő testület, Udvardy Zita jegyző asszony, a katolikus egyház nevében Szabó Miklós plébános úr. A gyűlést követően vacsora várta a falu lakosait, illetve a meghívottakat

"Ünnepelni összegyűltünk..." Falunap 2014

Esemény kezdete: 2014. augusztus 23. szombat

A nemesládonyi képviselő-testület az idén Szent István ünnepét követő hétvégén tartotta meg a falu ünnepét. 

 

Bokor Endréné polgármesterasszony köszöntötte a 17. alkalommal megrendezett falunap szép számmal megjelent résztvevőit, főként a helyi lakosokat, az ő vendégeiket - hazatérő családtagokat, barátokat. Hangsúlyozta, fontos az ünnep, a közösség összetartó ereje, hogy egymásra tudjunk odafigyelni, együtt örülni. Szeretettel és tisztelettel emlékezett polgármesterasszony a közelmúltban elhunyt Baranyai Mariannára, aki sok-sok éven keresztül vezette a könyvtárat, szervezte a falu kulturális életét, műsorokat szerkesztett a gyerekekkel. Feladatait ketten vették át. Mentsné Páti Krisztina a könyvtárat vezeti tovább, Bencsik Gabriella pedig a művelődési ház programjait fogja össze, foglalkozik a lelkes gyerekcsapattal, akiket a szülők is nagymértékben támogatnak. Köszönetét fejezte ki polgármesterasszony a felajánlott tombolatárgyakért, és reményét fejezte ki, hogy a délutáni programokon mindenki megtalálja a kedvére való szórakoztató programot.

Tanévbúcsúztató 2014

Tanévbúcsúztató 2014

Esemény kezdete: 2014. június 14. szombat

Június utolsó hétvégéjén a nemesládonyi gyerekek és szüleik együtt köszöntötték a nyarat a rendezvénytéren és a játszótéren.

Farsang van, farsang van...

Esemény kezdete: 2014. február 15. szombat

Farsangi mókázásra hívta a nemesládonyi önkormányzat képviselő-testülete és a kulturális szervező a település óvodás, iskolás gyermekeit és szüleiket a kultúrházba.

Nemesládonyi advent 2013

Nemesládonyi advent 2013

Esemény kezdete: 2013. december 1. vasárnap

Advent első vasárnapján ökomenikus imával kezdődött Nemesládonyban az adventi ünnepek sorozata. Bokor Endréné polgármesterasszony adventi köszöntő szavai és a Leader pályázaton nyert fejlesztés - faluház külső szigetelése, felújítása, akadálymentesítése - ismertetése után a gyerekek ünnepi versei nyitották meg az első adventi gyertya meggyújtására szervezett ünnepséget.

Nemesládony ünnepe

Nemesládony ünnepe

Esemény kezdete: 2011. augusztus 12. péntek

Perzselő hőség fogadta a 14. Nemesládonyi Falunap vendégeit július 9-én, a település búcsújának elõnapján. De ez nem tántorította el az érdeklődőket, hogy részt vegyenek a rendezvényen. Bokor Endréné polgármesterasszony köszöntötte a falu lakóit, hazatérő vendégeiket, a környező települések polgármestereit, képviselõit, lakóit. Hangsúlyozta, hogy szükség van ezekre az ünnepekre, a megállásra, pihenésre, a közösség formálására, hogy a hétköznapok is zökkenőmentesek legyenek.